Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Május

2018.04.30

 

 

Kép

 

Május 1.

„Egyszerűen fordulj csak hozzánk, és mi minden késedelem, erőszak vagy számonkérés nélkül vezetni fogunk téged – telve szeretettel.”

 

Május 2.

„Bárhogyan alakuljanak is a dolgok, engedd, hogy az ima közelebb hozza a fényt, mely maga Isten.”

 

Május 3.

„Légy jelen a pillanatban imád segítségével, és fogadj el bármilyen hozzád érkező gondolatot vagy érzést.”

 

Május 4.

„Minden imával töltött pillanat égi bankszámládat gyarapítja.”

 

Május 5.

„Egész nap elérhetsz minket, és kapcsolatban maradhatsz velünk a mély ima és a meditáció segítségével.”

 

Május 6.

„Egyszerűen add át nekünk aggodalmaidat, és engedd, hogy megszabadítsunk tőlük, ahogyan a szemetet viszi ki a gondnok a ház elé.”

 

Május 7.

„Nem lehet olyan félelmed, amelyet ne bízhatnál a szerető segítségünkre,

Drága Egyetlen. Add át nekünk mindet!”

 

Május 8.

„Az ima egyszerűen újrakapcsolódást jelent. Az istenivel való újrakapcsolódás pedig szűnni nem akaró inspirációval és életerővel jár.”

 

Május 9.

„Az imában bármikor összekapcsolódhatsz velünk, csak tartsd észben a „hazatelefonálás” szándékát.”

 

Május 10.

„Isten szerető segedelmét kérve, megkapod a támogatást.”

 

Május 11.

„Légy biztos benne, hogy bármikor a segítségedre állunk, és tudd, hogy imáid mindig meghallgattatnak.”

 

Május 12.

„Csodáld szabadon mindenkinek a szépségét, és szívd magadba a Szellem mindenütt jelenlévő illatát.”

 

Május 13.

„Spirituális képességeid segítségével fürdesd meg a világot az isteni fényben.”

 

Május 14.

„Megvan a hatalmad ahhoz, hogy megteremtsd vagy akár megszüntesd a stresszt, a kétséget és a fájdalmat. Ma válaszd a békét.”

 

Május 15.

„A lelkednek nem szükséges fejlődnie, hisz soha sem mozdult el Isten mellől, és sohasem felejtette el szentséges mivoltát és csodálatos képességeit.”

 

Május 16.

„Otthon vagy, biztonságban vagy, és amire szükséged van, megkapod – most és mindörökké.”

 

Május 17.

„Egy párkapcsolat csak akkor maradhat a lehető legmagasabb szinten, ha szükségszerű gondjaidat és aggodalmaidat átadod a szeretet igazi forrásának, Istennek.”

 

Május 18.

„Ha képes vagy észrevenni egy nap hét alkalommal a szeretet megnyilvánulását, a depresszió végleg eltűnik.”

 

Május 19.

„Ne feledkezz meg Mennyei Teremtődről, aki most is állhatatosan benned lakozik.”

 

Május 20.

„Te, akiben a Menny minden szférájának ereje benne rejlik, soha ne hidd, hogy a külső körülmények áldozata lehetsz.”

 

Május 21.

„Épp olyan szent vagy, mint a Menny bármely teremtménye.”

 

Május 22.

„Isten keze munkájának ragyogó példája vagy, oly gyönyörű létezőbe zárva, hogy a Mennyek beleremegnek látásodba.”

 

Május 23.

„Hát nem veszed észre, hogy mi, angyalok mennyire szeretünk téged, és fáradhatatlanul azon dolgozunk, hogy átsegítsünk a nyugtalanság, a szomorúság és az öröm megtagadásának időszakain?”

 

Május 24.

„Minden a kedvedre készült, Drága Egyetlen, s csak arra várunk, hogy végre eltökélten belépj az öröm fényébe.”

 

Május 25.

„Minden párkapcsolat egy sajátos okot és célt szolgál az életedben.”

 

Május 26.

„Ha találkozol a lélektársaddal, ne akard foglyul ejteni, inkább add át magad mennyei ajándékai élvezetének.”

 

Május 27.

„Mi angyalok hálával csókolunk meg téged, akin Isten kegyelme és szeretete ragyog keresztül.”

 

Május 28.

„A stressz mellett mindig megtalálod az áldozat szerepvágyát is. Isten adta hatalmadnál fogva soha nem lehetsz áldozat, csak te hiszed, hogy úgy lehet.”

 

Május 29.

„Minden stressz önbecsapás, mivel minden kellemetlen helyzetet szabad akaratodból választasz. Ugyanígy megvan viszont a lehetőséged arra is, hogy csökkentsd vagy megszüntesd a stresszt.”

 

Május 30.

„A fájdalom meghamisítja az időt, elfedi azokat a pontokat az élettervedben, amikor elindulhatnál a célod felé.”

 

Május 31.

„Ha stresszben élsz, fordulj hozzánk angyalokhoz, és engedd, hogy kinyissuk a börtönöd ajtaját, melyet önmagadra zártál.”