Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


22 ANGYALI MEGERŐSÍTÉS NOVEMBERRE

2017.10.30

22 ANGYALI MEGERŐSÍTÉS NOVEMBERRE

 

Szeretettel hoztam el ezeket az angyali megerősítéseket. Angyalaim küldték le nekem, hogy adjam át nektek! Minden hónapra 22 megerősítést diktáltak le. Érdemes naponta legalább egyszer elolvasni, átélni, érezni. Akár magadnál hordani, vagy kitenni magad mellé, hogy többször is lásd. Hozzanak a megerősítések sok csodát mindenkinek!

 

kek-ulo.jpg

 

  1. Az angyalok közvetítik üzeneteimet elhunyt szeretteim felé, s tőlük felénk is.

 

  1. Segítenek abban, hogy ezek az üzenetek észrevehetőek legyenek számomra.

 

  1. Azon munkálkodnak, hogy az elengedési folyamataim hatásosak legyenek.

 

  1. Begyógyítják szívem és lelkem fájó sebeit.

 

  1. Megértetik velem az Univerzum Rendjét, a születés és elmúlás körforgásának célját.

 

6. Angyali támogatóim olyan szeretettel érintik meg a lelkem, mely puha bársony finomságát érezteti velem.

 

  1. Körbevesznek szeretettel és fénnyel, melyek gyógyító erővel oldják a negatív gondolataimat és érzéseimet.

 

  1. A bölcsesség isteni magvait ültetik el bennem, melyek kellő időben csírázni kezdenek, és segítik feladataim.

 

  1. Sugallataik által vezetést kapok tőlük, s így biztosan haladok előre életutamon.

 

  1. Őrangyalom minden pillanatban biztosít jelenlétéről és támogató erejéről.

 

  1. Boldog vagyok, hálás, hogy az angyali világ fénysegítőivel élem az életem.

 

keks.jpg

 

  1. Az angyalok jót akarnak nekem, vezetnek, terelnek, utat mutatnak.

 

  1. Olyan helyzetek és megoldások felé vezetnek, melyek által harmóniában és békében élhetek.

 

  1. Kapcsolataimat áldással szentelik meg.

 

  1. problémák esetén segítenek elsimítani a nézeteltéréseket.

 

  1. Más emberek angyalival is közösen munkálkodnak az adott kapcsolat gyógyításán.

 

  1. értik és megértik céljaimat, támogatnak azok elérésében.

 

  1. Felhívják a figyelmemet a köszönet és hála fontosságára, mindig már az – itt és most-ban.

 

  1. Mennyei kegyelem sugaraival ragyogják be az életem.

 

  1. Ösztönöznek a folyamatos fejlődésre és tanulásra.

 

  1. Megerősítik hitem, szándékaim és akaratom.

 

  1. Hatalmas szeretettel tudatják velem, hogy a szeretetük ÖRÖK felém.

 

 

S mindez ÍGY VAN, MOST!

ÁLDÁS!

 

Szécsi Ildikó

Hajdúszoboszló, 2016. 10. 28.

 

A cikket, a tartalmat elviheted, de csakis a forrás, a weboldal megjelölésével, kitől, honnan hoztad, a tartalmon nem változtathatsz!