Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Angyali jelek 2. Angyaltollak

2016.07.27

Angyali jelek 2.  Angyaltollak

 

angyal-toll-02.jpg               angyal-toll-03.jpg

Caorle, Mihály arkangyal és Mária kápolnája, kifelé jövet a földön, ez az egy, nekem….

 

Az angyalok jelenlétének egyik gyakori jele, módja, hogy pihe-puha angyaltollakat hagynak mellettünk, körülöttünk. Váratlan helyeken, úgymond lehetetlen módon találhatunk angyaltollakat.

Az angyaltollak is kifejezik azt, hogy az angyalaink mindig velünk vannak, támogatnak, szeretnek.

Te találtál már angyaltollat? Jártál már úgy, hogy nincs tollpárnád, toll paplanod, mégis angyaltollat találsz a földön, a polcodon, váratlan helyeken? Volt úgy, hogy kitakarítottál, porszívóztál, feltöröltél, s utána egyszer csak a lábad előtt került egy pihe? Talán volt már olyanban is részed, hogy se madár, se semmi más az égen fölötted, de a „semmiből” hull lefelé rád az angyaltoll?

Kinyitsz egy könyvet, és ott van benne a tollpihe……

Ami fontos ennél az angyali jelnél is, hogy mindig társul a látvány mellé az érzés! Boldogság, öröm, hála, meghatódottság, szeretet. Valamiféle felismerés, hogy most szóltak, jeleztek neked!

Az ilyen angyaltollakat érdemes összegyűjteni, akár egy kis dobozban, tárolóban, hogy később is mindig emlékezz: az angyalok számtalan módon jeleznek neked is!

 

angyal-toll-01.jpg

Az én angyaltollaim ebben a szépséges tündéres ékszertartóban vannak, nagy becsben!

 

Mindig köszönd meg, légy hálás az üzenetért! S persze kérj, bátran kérd őket, hogy szeretnél te is tőlük angyaltollat kapni!

Pár képet kiteszek, amiket mi kaptunk tollakat. Köszönet és hála angyalok!

 

angyal-toll-04.jpg        angyal-toll-05.jpg

 

angyal-toll-06.jpg                      angyal-toll-07.jpg

Váratlan helyeken, váratlan módon……..,

 

Az angyaltollak színe is számíthat, a következő jelentéseket angyalos könyvekből írtam ki:

Fehér: A leggyakoribb angyali ajándék. Azt jelenti: itt vagyok veled, minden rendben lesz!

Fekete: Leggyakrabban krízishelyzeteknél találhatunk fekete tollat. Jelentése: itt vagyok, ha nehézségeid adódnak az életben, a segítségedre sietek, támogatlak téged!

Sárga: Jelentése: Gratulálunk! Nagyon jól megy a sorod!

Rózsaszín: Meglepetés! Angyalink veled örülnek, esetleg egy kicsit megtréfálnak bennünket. Velünk együtt – de sohasem rajtunk! – nevetnek.

Kék: Jelentése: Eljött a béke és a nyugalom ideje az életünkben.

Piros: Szenvedély, szerelem. Segítünk szívügyeid rendbetételében!

Zöld: Angyalaid gyógyító energiát küldenek neked!

Szürke: Dolgozunk a probléma megoldásán!

Ha neked is van ilyen angyaltoll fotód, amit te kaptál, küldd el nekem ide: angyalszarny68@gmail.com

 

Szécsi Ildikó, Hajdúszoboszló, 2016. 07. 27.

 

A cikket, a tartalmat elviheted, de csakis a forrás megjelölésével, kitől, honnan hoztad, a tartalmon nem változtathatsz!