Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Velünk vannak?

2007.12.27

Kép Velünk vannak, segítenek, figyelnek ránk. Kik Ők?

Az angyalokat nem korlátozza a tér és idő. Az emberi élettel nem összemérhető hallhatatlan, öntudatos, az embernél nagyobb tudású,

de nem mindentudó élő valóságok.  

  

Angyalok a szellem síkján élő lények, akik segítségünkre vannak mindennapi életünkben, tanulás, közlekedés,munka területén. Ugyan jó szándékuk kétségtelen, viszont ez a segítség nem feltétlenül könnyen érthető, hiszen minden, ami történik velünk - legyen az jó vagy rossz – tanulásunk, egyéni fejlődésünk elősegítésére történik. Az angyalokat nem korlátozza a tér és idő. Az emberi élettel nem összemérhető hallhatatlan, öntudatos, az embernél nagyobb tudású, de nem mindentudó élő valóságok.

Új korba érkeztünk. Az emberiség spirituális tudatrobbanás küszöbén áll. Ekkor nem csak a globális veszélyforrások szaporodnak meg, hanem a segítő energiák is. Az angyalok ennek az új kornak az előhírnökei, segítői. Pár évtizeddel ezelőtt az angyalok csak a gyerekmesék szereplői voltak, mára már az angyalokkal való kapcsolatfelvételről szóló könyvek nagy példányszámban fogynak világszerte. Egyre több ember megmagyarázhatatlan vonzódást érez az angyalokhoz, egyre több jelét tapasztalja létezésüknek. Be kell látnunk angyalok bizony léteznek.

Maga Jézus is hitt bennük, pedig neki igazán helyes meglátásai voltak. Majdnem minden ősi kultúra hisz bennük. Hisznek az angyalokban a buddhisták, muzulmánok, keresztények. Mintha hidat képeznének az angyalok a különböző vallások között. Még a szigorú keresztények is, akik oly sok ezoterikus tant elvetnek, tiltanak tanúbizonyságát adják szentírásukban az angyalok létezésének. Kevesen tudják, hogy államalapító szent Istvánunk is hitt az angyalokban. A dalai láma is hisz a nem fizikai szellemi segítőkben. Ha hiszel az angyalokban megnyugodhatsz: nem őrültél meg.

Az angyalokkal való kapcsolatfelvétel egyike a legősibb legtitkosabb és egyben a legfiatalabb (new age), legnépszerűbb tudományoknak.

Igen tudomány, saját szabályszerűségekkel, belső törvényszerűségekkel. Mindenki megtanulhatja gyakorolhatja, és élvezheti gyümölcsét. Valójában az angyalok közelebb vannak, mint gondolnád, csak éppen nem tudod irányítani és tisztán tartani figyelmedet. Első lépésben meg kell tisztítani belső teredet, érzelmeid, gondolataid, utána meg kell tisztítani a külső hely energiamezejét. Második lépésben a tiszta külső belső tér energiaszintjét kell növelni. Mindezt lépésről lépésre meg lehet tanulni. Ezek után jön az érdekesebb rész: megjelennek az angyalok.

Hogy ők mire képesek? Mindenre!!! Úgy tartják ők Isten ujjai. Rajtuk keresztül hozta létre isten a teremtést és általuk tartja fent. Ők az őselemek lelkei is amiből az egész világunk felépül.

Az angyalok között is kitüntetett szerepük van az arkangyaloknak. Ők az angyali seregek vezérei. Az emberiség fejlődésének abba a fázisába lépett, hogy közvetlen kapcsolatba léphet a 4 őselem arkangyalaival. Erő, védelem, gyógyító energia, üzenetek, fizikai események befolyásolása...

Az emberek többsége nem hisz az az angyalokban, de szerencsére az angyalok maximálisan hisznek az emberekben. 
 

-Gyurkó Zsolt-