Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A spők alakja

2008.10.09

 

SEJT, KÖR, GÖMB EVOLÚCIÓJA

 

 

A SPIRITUÁLIS ŐSSEJTEKBEN LENYOMATKÉNT MEGJELENIK MINDEN, MELY EMLÉKEKET HOZ LEGBENSŐNKBŐL A FELSZÍNRE, ARRÓL AMIT VALAHA IS FIZIKAILAG TETTÜNK, GONDOLTUNK, CSELEKEDTÜNK. A NAGY  GÖMB FELÉPÍTÉSÉBEN RÉSZTVEVŐ KIS GÖMBÖK, RÉSZELEMEK, KÜLÖN INFORMÁCIÓT HORDOZNAK, BÁRMELYIK TERÜLETRŐL LEGYEN SZÓ A MINDENNAPOK SZINTJÉN: ÖNMAGUNK ELFOGADÁSA, ÖNÉRTÉKELÉSE, PÁRKAPCSOLATUNK, SZÜLŐ- GYERMEK KAPCSOLAT, MUNKAHELYI KAPCSOLAT, ÖNMEGVALÓSÍTÁS, HIT ÖNMAGUNK IRÁNYÁBAN, EGY LÁTHATTARTOMÁNYBAN LEGEGYATLAN FELETTES ISTEN IRÁNYÁBAN.

 

A SPŐK ALAKJUKAT, FORMÁJUKAT TEKINTVE KÖRHÖZ HASONLÍTHATÓAK, HISZEN A DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP CSAK KÉT DIMENZIÓT MUTAT. A FIZIKAI TARTOMÁNYBAN, LEGEGYSZERŰBB FORMÁBAN ATOMKÉNT, SEJTKÉNT FEDEZHETÜNK FEL, AMI AZ ÉLŐVILÁG ALKOTÓELEME.

 

AMINT A SPŐK- BEN MEGMUTATKOZNAK AZ ŐT FELÉPÍTŐ RÉSZEK, ÚGY A MI HÁRMAS KITERJEDÉSÜNKBEN MINDEN KÜLÖNÁLLÓ SEJTBEN MEGVAN AZ ÖSSZES JELLEGZETESSÉGE, MINDEN RÉSZ EGÉSZ ÉS TELJES, UGYANAKKOR EGY MÉG NAGYOBB EGÉSZ RÉSZE.

 

A SPŐK SEJT ALAKOT MUTATNAK, SÍKBAN KÖR, HÁRMAS KITERJEDÉSBEN GÖMB FORMÁJÚ.

 

AZ EGÉSZ VILÁGEGYETEM GEOMETRIAI FORMÁK LENYOMATÁNAK REZGÉSÉT PRODUKÁLJÁK, A FORMÁK KÉPEZIK ŐSI EMLÉKEINKET, ÉS AZ EMBERI ELME ÁLTAL, HÁROMDIMENZIÓS MEGKÖZELÍTÉSBEN NEHÉZ ELFOGADNI EZEN FORMÁK EDDIG MEGJELENT ÖSSZEFÜGGŐ MÁTRIXÁT, DE MONDANIVALÓJUK ÉS ÜZENETÜK ANNÁL NAGYSZERÜBB ÉRZÉS ÉLMÉNYT VÁLT KI BENNÜNK. MIVEL A MÚLTUNKRÓL, TÖRTÉNELMÜNKRŐL , A JELEN KORSZAKBAN KIBONTAKOZOTT CIVILIZÁCIÓ TÖRTÉNETEIRŐL MESÉLNEK.

 

A SEJT, A KÖR, A GÖMB MIND SZIMBOLIKUS GEOMETRIAI FORMÁT ALKOTNAK. MIND TÖKÉLETESSÉGET JELENÍTENEK MEG, MERT A TÖRTÉNELMÜNK ÉPÍTÉSZETI FORMÁI, TEMPLOMOK, KÖLTŐI ALKOTÁSOK, A ZENEI DARABOK LÉTREJÖTTE AZ ISTENEK TÖKÉLETESSÉGÉT HÍRDETIK.

 

A SZIMBOLIKUS GEOMETRIÁBAN A KÖRÖN KERESZTÜL A TELJESSÉGET ÉS A HATALMAT AKARJÁK MEGÖRÖKÍTENI.  A KÖR MISZTÉRIUM MAGJÁT, AZ EMBEREK HITÉNEK ÉS ÉLETÉNEK SZENT IRÁNYELVÉT HATÁROZZA MEG.

 

MINDEN KÚLTÚRÁBAN FELLELHETŐ A SPIRITUÁLIS SZIMBOLIKA, MELY SZAKRÁLIS GEOMETRIÁBÓL TÁPLÁLKOZIK..

 

A PLATONISTÁK, HERMETISTÁK, RÓZSAKERESZTESEK, A KERESZTÉNY GNOSZTIKUSOK, ALKIMISTÁK, SZABADKŐMÜVESEK, A LOVAGREND TAGJAI ÉS MÉG SOKAN MÁSOK HASZNÁLTÁK EZT A TITKOS SZAKRÁLIS NYELVET, EZT A SZAKRÁLIS SZIMBÓLUMOT. A KERESZTÉNY MŰVÉSZETBEN SPECIÁLIS HELYET FOGLAL EL, ŐSI MOTÍVUMKÉNT HASZNÁLJÁK, A SZENT TÉMÁJÚ FESTMÉNYEKKEN ÉS GÓTIKUS ÉPÜLETEIN.

 

NÁLUNK, A GÓTIKUS KATEDRÁLISOK ROZETTÁS ABLAKAIBAN MARADT FENN, KELETEN SOK FORMÁBAN A MEDITÁCIÓ ALAPJÁUL SZOLGÁL, DE ÖSSZESSÉGÉBEN EZEK A TÖKÉLETESSÉGET HIRDETIK.

 

MINDEN MEGJELENÉSI FORMÁBAN FELLELHETŐ A SZAKRÁLIS GEOMETRIA LEGJELLEMZŐBB MOTÍVUMA A KÖR, MELY FORMA FELLELHETŐ A MAG KÖRÜL ELHELYEZKEDŐ KÖRÖKBEN,  UGYANIS GYŰRŰK ALKOTJÁK AZ ATOMOT, SEJTET, MINDEN EGYES ATOM A MAGA ENERGETIKAI LÁNCÁVAL A SAJÁT KÖZEPE, AZ ATOMMAG KÖRÜL ŐSMINTÁNAK SZÁMÍT.

 

A KÖR A LEGJELLEGZETESEBB SZIMBÓLUMA A MANDALÁNAK, MELYNEK A NEVÉBEN IS AZ ÁLL, JELENTÉSE: KÖR, KORONG, ÉS AZ ISTENTUDATTAL TÁRSUL. INDIAI TERMINUSKÉNT KÖR ALAKÚ KULTIKUS RAJZOK ÉRTENDŐK, ÉS CÉLJA, HOGY ISTEN RÉSZÉVÉ VÁLJUNK: SZEMLÉLŐDÉS KÖZBEN ISTENKÉNT LÁSSUK VISZONT MAGUNKAT, MEGÉLVE AZ ISTEN- ÁLLAPOTOT, ÉS CÉLUNK A LELKÜNK LEGMÉLYÉN REJTŐZŐ KÖZPONTI HELY FELTÁRÁSA.

 

MINDEN SEJT A MANDALA ŐSKÉPÉRE, ŐSMINTÁJÁRA ÉPÜL, UGYANIS A SEJTEKBEN IS MINDEN A KÖZÉPEN ELHELYEZKEDŐ SEJTMAG KÖRÜL FOROG. FÖLDÜNK IS EGY MANDALA, UGYANIS MINDIG SAJÁT KÖZEPE KÖRÜL FOROG, AMELY EGYÚTTAL A NEHÉZSÉGI ERŐ TÁMADÁSI PONTJA IS. MAGA A NAPRENDSZER IS EGY MANDALÁNAK FELEL MEG. AMELYNEK A NAP ÁLL A KÖZÉPPONTJÁBAN ÉS KÖRÜLÖTTE KERING AZ ÖSSZES PLANÉTA. A SPIRÁLKÖDBEN REDEZŐDÖTT UNIVERZUM IS MANDALA FORMÁJÁT VISELI MAGÁN.

 

A SEJTTŐL A GÖMBIG LÉPÉSRŐL- LÉPÉSRE RÉSZELEMEK RENDEZŐDNEK MÁTRIXBA, AMELYEK ÉLETÜNKBEN A SZABAD AKARAT ESZKÖZEIT JELENTIK, ÉS LEHETSÉGES VALÓSÁGOKAT TÁRNAK FEL ELŐTTÜNK, HOGY SEGÍTSÉGET NYÚJTSANAK A TÖRÉSEK ÁTHIDALÁSÁBAN. EZEK A TÖRÉSEK A MANDALÁBAN ELFORGATOTT NÉGYZETEKKEL JÖNNEK LÉTRE, ÉS KÜLÖNBÖZŐ JELLEGŰ ERŐK CSOPORTOSÍTÁSÁT MUTATJÁK, KÜLDETÉSTŐL FÜGGŐEN. EZEK AZ ÁTHIDALÁSOK A SPŐKBEN ÍVEK, HAJLÁSOK FORMÁJÁBAN ELEVENEDNEK MEG A LABIRINTUS BELSEJÉBEN. A RÉSZELEMEK- RÉSZGÖMBÖK A VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEKET MUTATJÁK A LÉLEK SZÁMÁRA. EZEK A SZABAD AKARAT MINTÁI MEGJELENNEK A KÖRÖKBEN VÁLASZTOTT TAPASZTALATAINK MINTÁIKÉNT.

 

EGY- EGY LEHETSÉGES VALÓSÁG, MEGANNYI VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉG.

 

FŰZI ERZSÉBET