Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Táborban

2011.11.13

 

 

Táborban

 

Olyan dolog történt velem, aminél hihetetlenebbet soha nem hallottam. Természetesen látom az összefüggéseket, hiszem is, mégis első hallásra a kétkedők mazsoláznának benne.

A táborban voltunk. Csütörtökön az egyik osztálytársunk családja túrázni indult, egy barlang volt az uticéljuk. Amikor a Tanár Úr meghallotta, azonnal visszahívatta őket. Nem vették fel a telefont, Anita egy ideg volt, mert nem érte el a férjét, még taxival sem tudta volna utolérni őket, hisz merre is induljon? Akkor a Tanár Úr megnyugtatta őt, hogy ne féljen, nem lesz baj....Aki ismeri Tanár Urat, nem kételkedik ebben az info-ban. Ebédnél Anitánk sírt örömében, amikor épségben meglátta a családját. Ez így önmagában véve semmi, hisz hétköznapinak tűnhet! De ez csak a történet eleje! Amikor vége lett a tábornak, én nem haza indultam. Kihasználva a szabadságomat elindultam, hogy bejárom a Balatonfelvidéket. A 71-es főúton haladtam, teljesen cél nélkül, amikor egy táblán megláttam Balatonedericsen: Csodabogyó barlang. Kicsit túl mentem, agyaltam rajta, de VISSZAFORDULTAM!!!

Jónási-0062.jpg

Végig mentem egy hegyre vezető úton, azt gondoltam, hogy egy gyógynövényes bolt fantázia neve, hisz azon a vidéken rengeteg a jótékony energia, ami a termesztésre alkalmas. Nem! Tényleg egy barlangtúra lehetősége vált világossá számomra! Egy barlangtúra! Hoppá! Még sosem voltam igazi barlangtúrán! És most itt a barlang. "A BARLANG". Beneveztem, elindultunk. Jó csapat, kivéve egy nő, Ő is egyedül volt, mindenkit kóstolgatott a tekintetével, meglehetősen zavart volna ezelőtt pár éve... Jó 40 perces erőltetett menet után elértünk a barlang bejáratához, azt hittem rosszul látok. Egy vaslappal lezárható vaslétrás lejárót láttam.

 

Jó kis kilátások...Beöltöztünk, elindultunk. Leereszkedtünk nekem azonnal olyan érzésem volt, hogy üdvözölnöm kell a barlang szellemét, koboldjait, kérni őket, hogy ne hozzanak a csoportra bajt, mert legyökereztem a látványtól! Szűkös, sötét, csúszós eszméletlenül zegzugos természeti jelenség, hát nem az, amit vár az ember a fotókról. Nem féltem, bár alighanem a "fóbiások kerüljenek "érzésem nem volt alaptalan! Magabiztosan mentem mi történhet. Hason, háton, kötél segítségével, abba kapaszkodva ereszkedtünk, és elérkeztünk egy SZÜLŐCSATORNA nevű átjáróhoz.

 

Jónási-0064.jpg

Volt, aki nem ment neki, mert félt, hogy beszorul. Átcsúsztak a többiek, én rosszul fordultam rá, beszorultam! Megzúzódott a mellcsontom. No problem, mentem tovább, hisz más út nem volt, vissza nem mehettem. Olyan igazi se-ki se-be se-nyő. Mindegy a látvány kárpótolt! Csodálatos természetközeliséget éreztem, nem kirándulóknak könnyített formában! Megköszöntem a barlang lényeinek, hogy kisebb sérüléssel megúsztam a kalandot. HÁLÁT ÉREZTEM!!! A fájdalomért?- na mindegy gondoltam, ne csodálkozz, gyönyörködj! Igen ám de az út visszafelé is szűk résen vezetett, nagy nehezen átverekedtem magam, akkor már komoly félelmem, és fájdalmam volt. Nyilallt, amikor áttoltam magam a sérült csontommal. Hála az Istennek kikecmeregtem, a túravezető biztatása, kedvessége felülmúlhatatlan, igaz eltitkoltam a fájdalmam nagy részét. Igazi túlélőnek éreztem magam, fohászkodtam, hogy baj nélkül jussak ki, mivel felfelé az ember nem gravitál, helyenként komoly erőre volt szükség, hogy a kötélen húzzam magam. Nagy sikerélmény volt! Egy darabig pihentünk, és láttam Őt  a nőt, a hideg futkosott a mosolyától rajtam!! Figyelt, mint aki jelentést készít valakinek, és mintha az lett volna a tekintetében:

 

Jónási-0065.jpg

A FELADAT ELVÉGEZVE!! Visszafelé beszélgettem a túravezetővel, egyáltalán nem csodálkozott a hegy szellemével kapcsolatos teóriámon, hiszen Ők sem mennek lejjebb, mert félnek a barlang lakóitól. És most jön a történet lényege! Mesélte, hogy előző napon egy férfi a kisfiával volt ott, és mondták neki, hogy a felesége egy közeli ezo táborban tanul, és sírt örömében, amikor baj nélkül értek haza, mert megjósoltatott a baj, az volt a "szerencse", hogy a délelőtti csapat kimaradt...A hideg kirázott! Akkor értettem meg a lényeget. A hegy szelleme áldozatot kívánt a csoport egyik tagjától! Csoportkarma! Mivel az adott időben az apa és fia nem volt ott, úgy "rendeződött", hogy az én utam arra vitt, és anélkül, hogy tudtam volna ugyan abba barlangba mentem le, és bár finomított formában, ám elhoztam a balhét.

 

Jónási-0073.jpg

Nem tudni mi lett volna a családdal, az viszont tény, hogy egyből arra gondoltam, hogy a kisfiú bajának semmi értelme nem lenne! Én viszont kaptam egy fájdalmat, amit a szeretett tanárunk gyógyítgatott, odaadóan kezelt. Ez a fájdalom nekem feladatokat rejt magában-valószínű, hogy édesanyám fájdalmának rossz megítélése miatt kaptam, hogy tudjam meg mit érzett Ő-ezért vissza, kellet kapnom! Ketten megúszták, a sors oda küldött engem, mert így volt elrendelve. A tanulság számomra az, hogy semmi nem véletlen, semmi sorszerűt ember nem befolyásolhat, a karmát feloldani nem lehet, saját, és csoportom karmáját sem.

 

Megbeszéltem a tanár úrral, szerinte azért kaptam én a feladatot, mert én megtalálom benne az összefüggést. Hálát érzek bizalmáért. Arról már csak említést teszek, hogy másnap a Szent György hegynek veselkedtem neki, és a Tanár Úr-ral megbeszéltem, hogy Szent György vonalon gyűjtöm be a gyógyköveimet. Csalási esélyem sem volt, fel kellett mennem a hegy és a bazaltorgonák legtetejére, és ott tudtam bemérni a sugárzást. A kapucnimba kötve vittem le a kincseimet, a következő teliholdnál feltöltöm. A Szent György hegyen való imáim, és a másnapi Máriabesenyőn tartózkodásom, Isteni és Mária gyógyítást eredményezett, hisz a máskor 3-4 hétig tartó fájdalmam rohamosan gyógyul. Vagy még valaki segít? Igen. Szent meggyőződésem, hogy az elemekkel harcolva drága professzorunk: Dr. Kovács József is távgyógyít. Hiszen előtte nincs titok, Ő tudja, hogy nekem mit kell ledolgoznom! Köszönet gondoskodásáért. Ezt az e-mailt Neki ajánlom, majd Ő tudja mit tegyen vele.

Drága Tanár Úr. Köszönet mindenért, maradok tisztelettel: tanítványa és őszinte híve.

 

Jónási Elvira