Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az elmúlás és a túlvilági élet

2019.01.14

Az elmúlás és a túlvilági élet

(Részletek Aivanhov Mester „Az életfa gyümölcsei” című könyvéből)

 

Angyalok-a-mewditációról.jpg

 

Elsősorban azoknak, akik már elvesztették szerettüket, vagy megérintette őket a halál szele, és mindazoknak akik a spirituális úton vannak, vagy azt keresik……

 

A beavatási tudomány az embert olyan lénynek tekinti, mely az Univerzum visszatükröződése, leképeződése, és ennek megfelelően az ember is, akár az Univerzum különféle régiókból és testekből áll. A hivatalos tudomány nem fogadta még el ezt az igazságot, és ebből fakad annyi tévedése, különösen az orvoslás és pszichológia terén.
A hindu hagyomány szerint 7 testtel rendelkezik minden ember. A legtöbb spirituális irányzat átveszi ezt a hetes felosztást. A legsűrűbb, és számunkra egyedül látható test a fizikai, azonban azon kívül van még 6 másik is. Mindegyikük egyre finomabb anyagból áll, testről testre haladva egészen az étertesttől elkezdve az asztrál és mentáltestig, majd a kauzál, buddha és atmantestig. Valójában az étertest még a fizikai test része, és négy különféle állapotban létezik: kémiai,- élet,- fény- és emlékezeti éterként.
Ezért lehet a fizikai testet 7 (halmaz)állapotra felosztani/besorolni: sűrű, folyékony, légnemű és ezen kívül 4 éteri minőségre. A többi testet is további 7 részre lehet felosztani. Így található például az asztráltestben 3 alacsonyabb és 4 magasabb régió. Éppen ebben a 4 magasabb régióban élnek az angyalok.


Mi is valójában egy angyal? Egy olyan tiszta, finomanyagból szőtt halhatatlan lény, akit semmiféle sötét vagy rossz dolog nem képes elérni. A fényben él tökéletes örömben és mindent ismer, kivéve a szenvedést. Ugyanis a szenvedés alapja az alacsonyabbrendű természet megnyilvánulása, mely nyugtalanságot és zavart teremt/gerjeszt. Az ilyen lelkiállapotok pedig teljesen ismeretlenek egy angyal számára, hiszen ő tökéletesen tiszta. A fizikai síkon nem találunk angyalokat, csupán az asztrál sík magasabb régióiban találkozhatunk velük.
Az asztrál síkon található alsóbb és magasabb régiók között található egy köztes zóna. Ott élnek azok a lények/emberek, akik a tökéletesedésükön munkálkodnak, és igyekeznek átvágni azokat a kötelékeket, melyek még az alacsonyabb régiókban tartják vissza őket. Ők még érzékenyen élik meg azokat a káros hatásokat, melyek az asztrál sík alacsonyabb régióiban és a fizikai síkon kínokat okoznak nekik. Az asztráltest egyszerre tud a szenvedés és az öröm birodalma is lenni számukra: örömteli világ, ha (földi életükben) sikerült megtisztítani és nemesíteni a kívánságaikat, és lehet akár egy szenvedéssel teli régió is, ha túlságosan mélyen, az alacsony régiókba süllyedve, sóvárgásoktól és szenvedélyektől fűtött életet élt valaki.


A halál pillanatában az ember elszakad a fizikai testétől. Azonban ez nem elég ahhoz, hogy meg is szabaduljon. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy sokkal inkább ki van téve ilyenkor a szenvedésnek, mint előtte a Földön. Ugyanis földi életünk során egyfajta pajzsként működik a fizikai testünk, egy páncélként, mely megóv bennünket az asztrál sík valóságától. Amikor azonban halálunk során elhagyja valaki a fizikai testét, védtelen marad az asztrál síkon, és fennáll a veszélye, hogy sokat szenvedjen és nagyon boldogtalan legyen. 
A pokol valójában nem más, mint egy nagyon intenzíven átélt tudatállapot, melyet az asztrál síkon tapasztalunk meg, és amitől csak a szenvedés által szabadulhatunk meg. Mindazok, akik kicsapongó, becstelen, gonosz és kegyetlen életet éltek, és megmenekültek az emberi igazságszolgáltatás elől, hirtelen szembe kerülnek/szembesülnek haláluk óráján az asztrál síkon mindazzal a gonoszsággal, amit elkövettek. Sehol nem találnak már menedéket, hiszen nincs már fizikai testük, amely megóvná vagy érzéketlenné tenné őket. Éppen ugyanazt a szenvedést kell átélniük, amit ők okoztak másoknak, amikor még a Földön éltek.

 

Kétségkívül mindannyiunkkal előfordult már, hogy rémálmuk volt, ami hirtelen megszakadt, mert felébredtek és örültek, hogy élvezhetik a fizikai test adta védelmet. ’Hála Istennek csak egy álom volt!’ gondolták. Vajon miért ébredtek fel egy csapásra? Ugyanis tudat alatt tudják, hogy ahhoz, hogy megszabaduljanak az asztrál sík ellenséges erőitől, vissza kell térniük a fizikai testükbe. Testük egyfajta erődítményhez hasonlítható, mely védelmet nyújt Önöknek.

Ha azonban továbbra is az asztrál síkon maradnak, akkor továbbra is ki vannak szolgáltatva az ellenségeiknek. Ha viszont elhagyják ezt a síkot és visszamennek sűrű, tömör fizikai testükbe, akkor elmenekülnek előlük. Épp olyan ez, mint hogyha a nyílt utcán üldöznék Önöket és egy házban menedéket találnának; ott sem a kés, sem a golyók nem érhetik már el Önöket.
Ugyanez a törvény érvényes minden síkon. Az is megtörténhet, hogy valaki meditálás közben elhagyja a fizikai testét, és az asztrál sík veszélyes régiójába keveredik, ahol megfenyegetik és üldözni kezdik. Az első, amit ilyenkor tenni kell az, hogy visszatérnek a fizikai testükbe, hogy ismét biztonságban legyenek.
A fizikai test olyan, akár egy biztos vár, viszont amikor a halál pillanatában elhagyja valaki, aki vétett a szeretet, bölcsesség és igazság törvénye ellen, az kénytelen lesz az asztrál síkon minden törvényszegésért megfizetni. 


Halála után tehát minden embernek át kell élnie mindazt a szenvedést, amit ő okozott másoknak, meg kell tapasztalnia minden gonoszságot, amit ő tett a többiekkel. Szenvednie kell minden egyes ’bűne’ miatt. A Kozmikus Intelligencia célja ezzel nem a bosszú vagy a büntetés, csupán azt kívánja elérni vele, hogy teljesen tudatára ébredjen mindenki, hogy mit tett a Földön. Ugyanis sokszor okozott szenvedést az embertársainak anélkül, hogy tisztában lett volna vele. 
Ez a tudatlanság pedig nem elfogadható, hiszen gátolja az embert a tovább fejlődésben. Így hát megtapasztaltatja velünk a Kozmikus Intelligencia mindazt a szenvedést, amit másoknak okoztunk, hogy tisztán lássuk/ítéljük meg a tetteinket és hogy meg tudjunk javulni.
Az ehhez szükséges idő a hibáink súlyától/súlyosságától függnek. Az olyan emberek, akik nem követtek el nagyobb bűnöket/gaztetteket, gyorsan túljutnak ezen a lépcsőfokon/időszakon, míg másoknak évekig kell szenvedniük. 


Amint kiegyenlíti valaki a bűneit/tartozásait, beléphet a magasabb asztrál sík első régiójába. Ott pedig átéli mindazt az örömöt és elragadtatást, amit ő okozott másoknak élete során. Mindazt a jót, amit másokért tett, akár segített nekik, akár bátorította őket, vagy reményt adott nekik, vagy felébresztette a bennük szunnyadó szeretetet vagy hitet; mindezt átélheti ő maga az asztrál síkon, mégpedig a végtelenségig felerősítve. Csak ekkor fogja teljesen megérteni, hogy mit tett valójában a Földön. Ugyanis az is előfordul időnként, hogy néhány magasan fejlett lény sok jót tesz anélkül, hogy tudatában lenne, hogy mennyi embert boldoggá tesz, hogy mennyit ajándékoz meg örömmel, boldogsággal és élettel. Ösztönösen cselekszik, anélkül, hogy különösebb átgondolná. Viszont a Kozmikus Intelligencia azt akarja, hogy mindent pontosan tudjunk. Így tehát ezeknek a nem tudatos jótevőknek át kell élniük, látniuk és fel kell fogniuk mindazt a jót, amit másokkal tettek. Úgy állnak majd ott, mintha elkápráztatta volna őket valami…


Ilyenkor szállnak feljebb a magasabb mentálsík régiójába, vagyis a kauzális síkra. Ott feltárják előttük a bölcsesség minden kincsét és gazdagságát, a világmindenség minden titkát, és megmutatják nekik az égi régiók minden szépségét. Ekkor emelkednek még feljebb a buddha-régióba, ahol összekapcsolódnak a világlélekkel (a magyar spirituális irodalomban inkább Istenanyaként vagy női princípiumként emlegetik), és leírhatatlan boldogságban élnek. Ami utána az atman síkon történik, szavakkal nem leírható, ott történik meg a tökéletes összeolvadás a Teremtővel.


Amikor újra inkarnálódik egy ember, ugyanezeken a régiókon halad ismét végig lefelé, az atman síktól a buddhán át, a kauzálison, stb., és minden egyes régióban magához veszi azokat az elemeket/anyagokat, melyekre az új ’ruhájához’ szüksége van, vagyis a teste megalkotásához, ami annál sűrűbb lesz, minél mélyebbre leszáll az anyagba. Amint aztán megérkezik kisbabaként a fizikai síkra, nem emlékezik többé semmire, sem a szenvedésre, sem az örömre, amit átélt, mint ahogy arra sem, amit megtanult. De mélyen a belsejében ott rejlik minden (mindez a tudás). Egy szép napon pedig ismét emlékezni fog mindenre, amennyiben készen áll rá, hogy egy Mester vezetése alatt bizonyos szabályokat betartson, és (ennek) megfelelő életmódot folytasson. Ha valakinek sikerül lénye mélyéről előhoznia az emlékeit és a túlvilágon megtapasztalt élményeit, sokkal gyorsabban halad előre a fejlődése útján.

 
Sajnos azonban a legtöbb ember olyan görcsösen kapaszkodik a földi élvezetekbe és vágyakba, hogy mindez a tudás, mindez a gazdagság, mely mélyen el van ásva lényükben, még sokáig érintetlenül tovább fog szunnyadni bennük, anélkül, hogy bármiféle hasznot húzhatnának belőle. Viszont áldottak azok, akik ismerik ezt a valóságot, és hisznek benne, hiszen ők nem hajlandóak tovább középszerű életet élni. Napról napra egyre jobban szükségét érzik, hogy fejlődjenek/előrébb haladjanak a fejlődésük útján, hogy gyarapodjon az intelligenciájuk és a szeretetük, hogy növekedjen az önuralmuk, hogy így az egész emberiség szolgálatára lehessenek.


Bizony, ezen törvény elől senki nem menekül: minden feljegyzésre kerül az életünk során. Az asztrál síkon minden törvényszegésért/ kihágásért meg kell fizetni, és mindent sokkal intenzívebben élünk át, hiszen nem véd már meg bennünket a fizikai testünk. Nincs is annál borzasztóbb, mint amikor meztelenül és sérülékenyen ott áll valaki az asztrál síkon, mert az élők gondolatai és érzései közvetlenül égetik, ’szúrják’ és ’harapják’ őket. Nincs menekvés. Még a hozzátartozók bánata és szomorúsága is valóságos kín a halottak számára. Csak abban a pillanatban, amikor elérik a kauzális síkot, kerülnek a hatósugarukon kívül onnantól kezdve egy mágikus fénykör középpontjában állnak, melynek határát semmi nem lépheti át az engedélyük nélkül.


A lélek és a szellem világa semmihez sem fogható/hasonlítható. Mivel Önök egy ezoterikus iskolához tartoznak, sok mindent felfednek Önök előtt, amennyiben elegendő türelemről és kitartásról tesznek tanúbizonyságot. Ám figyelem, legyenek óvatosak; kénytelen vagyok figyelmeztetni Önöket: Ha hagyják, hogy lényegtelen, jelentéktelen semmiségek magukkal sodorják Önöket és a mindennapi taposómalom miatt lemondanak erről a gazdagságról, akkor siralmas tudatállapotokban lesz részük, amikor a túlvilágra távoznak, mert nem voltak képesek megbecsülni mindezt a tiszta, szent és isteni igazságot és tanítást.
Erre közbe vetik majd: ’Hiszen ez nem is olyan rossz, végül is nem öltem meg senkit.’ Pedig dehogynem, pusztán az a tény, hogy nem értékelik az isteni dolgokat, nem túl jó jel. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a múltban olyan siralmas életet éltek, hogy rettentően silány minőségű asztrál- és mentáltestet tudtak csak készíteni maguknak. Oly mértékben késleltették a fejlődésüket, hogy most hiányzik Önökből az az elem/részecske, mely fogékonnyá tenné Önöket az isteni világ iránt. És csak a szenvedés által tudják megszerezni azt. 


(1975. szept. 26. Bonfinban tartott előadás)

 

Lélek.JPG

 

A legtöbb ember, akik elhagyja a Földet, nem szabadul meg rögtön a földi kötelékeitől. Összeköttetésben maradnak a rokonaikkal, barátaikkal (vagy ellenségeikkel!), megszokott helyszínekkel és azzal, amit birtokoltak. Ha pedig fejlődésük alacsony szintjén állnak, és nem hordozzák szívükben és lelkükben azt a vágyat, hogy más szférákat is felfedezzenek és Istenhez eljussanak, akkor ezen emberek, házaik és vagyontárgyaik körül keringenek.

 Olyan tévelygő lelkek ők, akik szenvednek és nem tudnak elszabadulni, habár fénnyel teli entitások segítenek nekik benne. Ezzel szemben azok az emberek, akik már a Földön szeretettel, fénnyel telve munkálkodtak, erényeiket fejlesztve, nagyon gyorsan elhagyják a fizikai testüket és felemelkednek azokba az emelkedett régiókba, ahol belemerülnek a boldogságba és az örömbe. Onnan aztán képesek mindenkinek áldásos áramlatokat küldeni, akiket maguk mögött hagytak, hogy így segítsenek rajtuk és védjék őket. Viszont nem jönnek le újra többé, mint ahogy sokan képzelik. Haláluk pillanatától kezdve eltávolodnak a Földtől és nem jönnek vissza többé. 


Hagyják tehát a halottaikat nyugodtan távozni, hagy menjenek oda, ahova menniük kell. Ne kapaszkodjanak (olyan görcsösen) a szüleikbe, rokonaikba és barátaikba, ne tartsák őket vissza a gyászukkal és bánatukkal, és legfőképp ne próbálják meg soha visszahívni őket. Zaklatásként hat rájuk és gátolja őket a szabadulásukban. Imádkozzanak értük, küldjék hozzájuk/feléjük szeretetüket, és képzeljék el, ahogy megszabadulnak és egyre magasabbra emelkednek a fényben. Ha valóban szeretik őket, akkor tudják, hogy egy nap újra együtt lesznek velük. Ez az igazság. Hányszor mondtam már Önöknek: ’Ahol a szeretetük, ott lesznek Önök is egy napon. (1966. márc. 6-i előadás részlete)

szemlézte: Völgyi Gergely

atminosules-5.jpg